Az üveggolyó (mese)
2012.12.06 22:58
A világ kezdete. Még nincs semmi ősrobbanás, vagy ilyesmi.
Csak egy szoba. A Szoba. Három lakóval. A három ősóriással. Nevezhetnénk őket istenségnek, de az igazat megvallva, semmi különöset nem tesznek, amivel ezt a titulust kiérdemelnék.
Unatkoznak.
Ha már végképp nem tudnak magukkal mit kezdeni, üveggolyókkal játszanak. Most is ezt teszik.
Hárman vannak, ugye. Testvérnek nem testvérek, mert nincsenek szüleik – előttük egyáltalán nem volt Élet. Hívjuk őket mondjuk lakótársaknak.
Most a leggyengébb készül gurítani. Lakótársai már előre összenevetnek – tudják, hogy mindig ő játszik a legügyetlenebbül, alkatából adódóan. Mindig közröhej tárgya – már ha ilyen kevés lényt lehet „köz“-nek nevezni.
Ebből már teljesen elege van. Betelt a pohár. Igenis, most megmutatja!
Koncentrál, összpontosít. Gurít. Rá szegeződik a világ összes tekintete. És remekel, brillírozik. Egy mozdulattal kilöki a többi játékban lévő golyót. Fölényes győzelmet arat.
A két erősebb lakótárs ledöbben. Megdől a valóságba vetett hitük. A győztes golyó fölé hajolnak. Sírni kezdenek. Mikor a könnyeik már teljesen ellepték az üveggömböt, hirtelen felocsúdnak.
Rádöbbenek, milyen nevetséges látványt nyújthattak az előbbi pár percben.
A gyenge óriásra néznek. Dühösek. Okkal. Kénytelen menekülni előlük, de nincs hová. Szobatársai elkapják és verni kezdik. A levegő felforrósodik a Szobában.
Bumm!
A felgyülemlett hő szétveti az addig ismert világot.
Csak egy dolog marad épségben a Semmi közepén. Az üveggolyó. A könnyek megóvták.
Idővel a Semmi hűlni kezd. A pára kicsapódik. A felhők ontani kezdik az első könnycseppeket – az esőt.
Kungl Zsigmond (10. A)
