Interjú Bikali Sanyival

2013.03.02 13:11

Interjú Bikali Sanyival

Bikali Sanyi nevét sokan ismerjük, 2011-ben végzett iskolánkban. Jelenleg a zenei pályára készülve továbbtanul és basszusgitározik. A következő interjúban őt kérdezem a zenélésről és a terveiről a jövőre nézve.


Hogyan kerültél zenei pályára?

Először az ELTE-n kezdtem (tanítóképzőn), később rájöttem, hogy a zene az, ami igazán érdekel. Így kerültem a Kőbányai Zenei Stúdióba, basszusgitár szakra. Itt nagyon jól érzem magam, és ez természetes, mert ugyanolyan az érdeklődési körünk a zenésztársaimmal.

 

Melyik zenekarban játszol?

Van egy rockzenei projekt, zeneiskolai tagokkal (és Agócs Mártonnal).

 

Hogyan kerültél be?

Az iskolai kapcsolatok által.

 

Játszottál régebben más bandákban?

Ezelőtt két zenekarban játszottam, az első egy blues projekt volt, aztán egy punk-rock formáció.

 

Hogyan szervezitek a koncerteket, hol kerülnek megrendezésre?

A koncertszervezést többségében mi végezzük, a zenekaron belül, illetve az adott szórakozóhelyet biztosító személy segít a szervezésben. Zenei szórakozóhelyeken, vidéken, illetve a fővárosban egyaránt zenélünk.

 

Melyik volt a legemlékezetesebb koncert, ahol játszottál?

Nehéz kérdés. A budakeszi Polgári sörözőben fergeteges bulikat csináltunk.

 

Az együttesen kívül tartjátok a kapcsolatot, a magánéletben is jóban vagytok?

Az együttesek tagjaival baráti kapcsolatban vagyok, a koncerteken és próbákon kívül néha elmegyünk szórakozni.
Mindegyik formációból megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni, szeretnénk, hogy legalább az egyiket komolyabb sikerekhez juttassuk. A végső cél az, hogy a koncertezésből éljek meg. De köztudott, hogy a mai világban ez lehetetlennek tűnő feladat. Talán az is, de mi bízunk abban, hogy Magyarországon a rockzenére szomjazó emberek vannak többségben és így a muzsikánk népszerű lesz, tágabb körökben is.

 

Mit üzensz a suli diákjainak?

Hallgassatok sok rockzenét, és Fluor Tomi helyett Led Zeppelint.

 

Köszönöm az interjút és sok sikert kívánok a jövőre!                                                                             (Lesták Zsófia)

577367_543658952321035_1848137071_n.jpg